2013. május 25. - Orbán, Gergely

Facebook

Jól őrködik a hőkamera Nagylakon

  • 2012.05.16. 11:29
  • |
  • Frissült: 2012.05.16. 11:29

A Nagylaki Határrendészeti Kirendeltség hőkamerája vigyázó szemeit a magyar államhatárra vetette kedden éjszaka is, amikor szaladgáló emberek csoportjára lett figyelmes.

Jól őrködik a hőkamera Nagylakon
Illusztráció (MTI)

A látvány érdekes volt, hiszen mint kiderült 9 határsértőt üldöztek a román határrendőrök, akik illegálisan szerették volna átlépni a román – magyar határt - mondta a Szeged24-nek Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Az eseményre azonnal reagáltak a magyar rendőrök, intézkedtek a kérdéses határszakasz lefogására, valamint közvetlen információkkal látták el és ezzel segítve román kollégáik munkáját.

A kérdéses 9 fős csoport még román területen kettévált, így öt fő a román mélység felé, míg 4 fő közvetlen a magyar határ felé vette az irányt, akiket már tárt karokkal vártak a nagylaki határrendész járőrök.

Az elfogásukat követően, az igazoltatás során kiderült, hogy ketten Marokkóból, ketten pedig Algériából származnak. Meghallgatásuk alkalmával elmondták, hogy hazájukból hónapokkal ezelőtt indultak el a jobb megélhetés reményében. Először Törökországba érkeztek legálisan saját útlevelükkel, ahol embercsempész segítségével Görögországba, onnan Makedóniába, Szerbiába, majd Romániába mentek illegálisan. Útjuk során Görögországban, valamint Szerbiában elfogták őket a határrendőrök, majd menekült táborokba kerültek, de onnan megszökve fojtatták útjukat.

A jó együttműködésnek köszönhetően a 9 fős migráns csoportból 5 főt még román területen a román határrendőröknek, 4 főt pedig magyar területen a nagylaki határrendészeknek sikerült elfogni.

  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
  • 0
Címkék: