26°C

Toplisták

KOMMENT

LÁJK

Facebook

A Csillag rabjai gyűjtöttek Böjte Csabának

A Szegedi Fegyház és Börtön rabjai december 5-én, Mikulás ajándékként adták át ajándékaikat Böjte Csaba ferences rendi szerzetesnek, a gyermekmentő szervezet alapítójának.

„Én is szegény családból származom, így tudom milyen nehéz rossz anyagi körülmények között felnőni” – mondta Balogh János, az egyik adományozó rab. Szerinte ez egy nagyszerű lehetőség, hogy a rácsok mögött lévő elítéltek is jót tudjanak tenni a nehéz sorsú gyerekekkel. „Úgy gondolom ennek az ajándéknak a romániai szegény családok és a gyerekek egyaránt örülni fognak”– tette hozzá Balogh János.

Csaba testvér a becsomagolt konzervek mellett több ajándékot is kapott. Meglepetésként átnyújtottak neki egy róla és egy szőke hajú kisfiúról készített festményt. Az egyik elítélt az ünnepség alatt felállt és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány naptárára kért autogramot a szerzetestől.

„Isten ezeket az embereket is szereti és biztos, hogy nem ítéli el őket, hanem azt kívánja, hogy a pislákoló mécsesből ne tűnjön el a láng, hogy erejük legyen talpra állni, tovább lépni és újrakezdeni” –nyilatkozta Böjte Csaba. A ferences rendi szerzetes szerint nagyon fontos, hogy egymásból kihozzuk a jót, és biztos benne, hogy a gyerekek örömmel fogadják a rabok ajándékait.

A fogvatartottakból álló hallgatóságának Böjte Csaba pedig azt tanácsolta: sose veszítsék el humorérzéküket, mert az a legnehezebb pillanatokban is segítségükre lehet.

Ajánlott lap.hu oldalak: