2°C

Toplisták

KOMMENT

LÁJK

Facebook

West Side Story - Együttes színházi kényszerek

West Side Story - Együttes színházi kényszerek
(szeretlekmagyarorszag.hu)

Így hát, míg el nem ül a zsivaj, van idő a színházi műhelymunka titkain töprengenünk.

Például a repertoár évadbéli darabjainak kiválasztásán. Tudni illik, bonyolult dolog a teátrumi műsortervek összeállítása. Tessék csak elképzelni, mennyi színházi bemutatóra vágyakozó drámai mű, szerző kínálja magát az aktuális direktorok/főrendezők számára szerte a múltban s a jelenben.

Ám a korlátozó feltételeknek ugyancsak se szeri, se száma. Magyar vagy külföldi légyen a szerző, s van-e alkalmatos színészünk elég az adott szerepekre, fogékony rendezőnk a bemutatóra? Miként szerezhetők meg a szerzői jogok, s mekkora díszletteret igényelnek majd maguknak? Milyen stílusú leend az előadás, milyen híre kel majd nézőtéren, a városban, a szakmában, s nem utolsó sorban a kritikusok között? Mekkora tehertételt okoz a produkció a társulati büdzsének, technikai személyzetnek, díszleteseknek és jelmezeseknek? Bonyolult szcenikát igényel-e a kiállítás, tetszik-e majd az elöljáróságnak, s nem kevésbé a fizető nézőknek és így tovább.

Aztán itt vannak együttes kényszerei. Nem lehet muszáj-spórolós években csupán olcsó, néhány szereplős kamaraszínművet, monodrámát bemutatni. Hiszen mivel foglalják el magukat a társulat azon tagjai, művészei, akik nem jutván szerephez, nem léphetnek színpadra?

Nem szül jó vért a nem foglalkoztatott színész, ez tudható.

Mindez a gond hangsúlyosan jelentkezik egy olyan színházban, amelynek nem egy, ám három társulata is működik. A színész-, énekes-, táncos szólisták mellett nem kisszámú statiszta, kórista, a táncosok csapata, a kisegítőkről vagy a zenekarról nem is beszélve...

Mint Szegeden ez jól ismert.

Mindemellett az aktuális műsorterv összeállításakor néha a művészet igénye is megjelenik. S vele a hozzá vezető út nehézségei. Léteznek például jelentős, örök színháztörténeti kihívások, szemben az egyszerűbb, alkalmi feladványokkal. Mint a nevezetesebb Shakespeare-drámák, görög tragédiák, klasszikus darabok, Csehov művek stb. Színházteremtő egyéniségek alkalmasint ilyen szerzők közül (is) választanak a belső műhelymunka és az együttes stílus és gondolkodás inspirálására.

De hogy ki ne hagyjuk, a követelmények közé sorolandó a közönség igényeinek, ízlésének formálása is. S legjobb hozzáértőként, Latinovits Zoltánt idézzük:

A színház azért örök, mert titka az együtt lélegzésben van. Az előadással együtt lélegzik, együtt lüktet a közönség. Az emberteremtésben részt vesz az előadás összes szereplője és a közönség is. Ez a gépművészettől idegen csoda. Ez a varázslat. Ez a titok. Ez a színház: a szintézis." (Ködszurkáló)

Mindezen kell eltöprengenünk, hogy értékelni tudjuk a Szegedi Nemzeti Színház nagyszabású vállalkozását, a West Side Story bemutatását. Mint klasszikusnak számító mű vállalását, mint a társulatformáló vállalkozást, s vele a szegedi közönség megnyerésének szándékát, - különös tekintettel a jegybevétel és a kiadások kényszerű egyensúlyára.

Az utóbbit szándék sikerét jelzi a 10-15. előadást követően is telt nézőtéren gyakran felcsattanó tapsos elégedettség.

A társulat egységesítésnek kihívására a musical műfaja ad választ,  a West Side story megvalósításához a szegedi hivatalos színjátszás minden erejére szükség volt.

A nagyszínházi színpadra ugyanis a kortárs balett, az operai- és a dráma tagozat szinte valamennyi tagját mozgósítani kellett. Nem is voltak elegendően a story színrevitelére, - így meghívott szólisták közreműködése is szükségeltetett.

Mindez után következik a megszületett produkció művészi megítélése.

A musical műfajának első kiérlelt darabjaként a West Side Story a legnagyobb Broadway sikert szülte 1957 óta. Nemcsak azért mert zseniális az örök shakespeare-i téma, plusz Bernstein volt a slágerré vált songok szerzője és tudjuk milyen tökéletesre csiszolt arrafelé a szereplőgárda minden mozdulata, színpadi részlet, díszlet-jelmez, apróság.

Ezt megpróbálni utánozni szerény honunk még szerényebb vidékén, nem sok eredményre vezethet.

Ha pedig nincsen se pénzt, se válogatott személyzet, se idő a rengeteg próbára, - nem marad más, mint az invenció. Netán más közegbe helyezni a történetet. Úgy, hogy az előadás új jelentéseket, értelmezéseket, tán még mondanivalót is kölcsönözzön a bevándorlók (kisebbségek?)  és a honpolgári kamasz bandák tragikus háborújának. Így a színpadi tökéletlenségek nemcsak felejthetők, de még aktuális erénnyé is válhatnak.

A sűrű áthallási lehetőségek révén, - merthogy a darab alapkonfliktusa nemcsak Európában, de hazánkban sem ismeretlen.

Ezt a szükség szülte kényszert egyszer már sikerrel oldotta fel Szegeden Sándor János találékony rendezése, - bár erre már csak az idősebb szegedi évjáratúak emlékezhetnek.

Akkor, a kőszínház átépítése idején a Belvárosi Mozi színpada szolgálta a társulatot. Mondani sem kell, mind a játéktér, mind a szcenika lehetőségei igencsak szűkre szabták a premier lehetőségeit.

Mindennek ellenére, akkor, emlékezetes produkció született. Talán épp a muszájok kényszerű szorításában.

A mostani bemutató, Juronics Tamás rendezése, a díszletet és a jelmezeket is tervező Kentaurral együtt, inkább a bevett sémákat követi. Mintául az ugyancsak világsikerű film atmoszférájának, tereinek, látványainak összessége szolgálhatott.  Talán ezért is volt, hogy a premiert erős negatív jelzőkkel minősítette a Népszabadság kritikusa, - nem riadva vissza attól sem, hogy több mint haszontalannak nevezze az előadást.

Ez az esztétikai vélemény természetesen erős, elfogult túlzás. A tárgyilagos elemzés helyett inkább a művészi vagy mondanivaló béli távlatokat kéri számon a produkción.

Fővárosi szemszögből, természetesen.

Az nem vitatható, eleven gondolatokat, szuggesztív erőt nem nagyon sugároz az előadás. A rendezés főként a kar mozgatására, a helyszínváltások látványosságára, a táncok, fények biztonságára és elfogadható összhangzattanára koncentrál. Na és arra, hogy az énekesek gond nélkül hallathassák hangjukat.

Ahelyett, hogy elsorolnánk a fontosabb szereplők művészi, szerepformáló teljesítményét, megemlítjük az egyenletes színvonat és a kórus, tánckar összhangját.

Az örök szerelmespárt idéző story mondhatni sikerrel, érezhető közönségsikerrel halad a végkifejlet felé. A cél megvalósulni látszik: a legfontosabb, hogy az előadás tetsszen a szegedi operajátszáson és a szabadtéri előadások népszínházi stílusán nevelkedett, ismerten konzervatív ízlésű nézőknek.

Akik szemlátomást, - és a statisztikák szerint is, - elégedetten igazolják vissza a darabválasztás helyességét.

Ajánlott lap.hu oldalak: